Rendhagyó zeneóra Pomázon/Netradičná hodina hudby na Pomázi

Május 14-én a pomázi Teleki Wattay Művészeti Iskola hangszerbemutatót szervezett óvodás és kisiskolás csoportok részére. A második osztály Rech Andrea szülő, Vasvári Márta pedagógus és Bíró Ágnes osztályfőnök kíséretében vett részt a programon. A zeneiskola és művészeti iskola tanárai és diákjai színvonalas bemutatót tartottak a gyerekeknek, melyen megismerkedtek fafúvós, pengetős, rézfúvós és billentyűs hangszerekkel, megtekinthették egy tanuló táncbemutatóját és a már odajáró tanítványok által készített szép rajzokat és festményeket is. A bemutató részeként, Szentendrén előzőleg területi népdaléneklési versenyen ezüst fokozatú minősítést nyert másodikos tanulók, előadták díjazott produkciójukat. Osztályfőnökként nagyon büszke voltam rájuk is, Farsang Bence tanulóra is, aki saját hangszerét mutatta be és az osztályra is, mert nagyon szépen viselkedtek és ügyesen válaszoltak a feltett kérdésekre is. Igaz, többen is járnak már közülük hangszeres zenére. Reméljük még sokáig megmarad az együttműködés a zeneiskola és iskolánk között és tanítványaink még sokszor tekinthetnek meg hasonlóan jó hangulatú és színvonalas bemutatókat! Nagyon szépen köszönöm Vasvári Márta pedagógusnak és Rech Andrea szülőnek a szervezésben és a lebonyolításban nyújtott segítségét!

Bíró Ágnes

14. mája usporiadala Umelecká škola Wattaya Telekiho v Pomázi netradičnú hodinu hudobnej výchovy pre škôlkarov a žiakov 1. stupňa, na ktorej sa deti oboznámili s niekoľkými hudobnými nástrojmi. Druhá trieda sa programu zúčastnila v sprievode matky Andrey Rechovej, učiteľky Márty Vasvári a triednej učiteľky Ágnes Bíró. Učitelia i žiaci hudobnej a umeleckej školy pripravili deťom kvalitné predstavenie, na ktorom odzneli mnohé hudobné nástroje. Deti si mohli pozrieť aj tanečné vystúpenie žiaka a krásne kresby, maľby študentov. Súčasťou predstavenia bolo vystúpenie druhákov, ktorí v Senondreji, na regionálnej kvalifikačnej súťaži v speve ľudových piesní, získali striebro. Ako triedna učiteľka som bola na nich veľmi hrdá, aj na Benceho Farsanga, ktorý si zahral na vlastnom hudobnom nástroji, a na triedu, pretože sa správala veľmi dobre a šikovne odpovedala na položené otázky. Je pravda, že mnohóe deti sú žiakmi umeleckej školy. Veríme, že spolupráca medzi dvoma inštitúciami bude pokračovať ešte dlho, vďaka čomu naši študenti budú môcť vidieť pekné a kvalitné vystúpenia. Chcela by som sa poďakovať učiteľke Márte Vasvári a matke Andree Rech za pomoc.

Ágnes Bíró